A tündér alszik, megpihen,
Sötét éjben, csillagfényben,
Haja szétterül mohaágyán,
Aranyszín a zöld fűpárnán.

Vérpiros ajka mosolyra húzódik,
Azúrkék szeme álomra csukódik,
Felette egy fa melegen tartja,
Hogy ne fázzon, levelét ráhullatja.

Csillagok közt jár álmában,
Csengőn kacag, haja szétterül,
Mosolyától az ég is földerül.
A Hajnal vár, míg a tündérhang el nem ül.

Madárdal ébreszti a tündérleányt,
Jön a Hajnal, elzavarja a Magányt,
Madarak, fák, bokrok, virágok,
Mind odahajolnak, véget ért álmok,

A lány énekel, tiszta szívből,
Szél játszik hajával, lomb közül előtör,
Folyó sem csobban, hallgatja a lányt,
Kiűzték az Unalmat, s a Magányt.

A Nap is csak azért süt,
Hogy lássa a szép tündért,
A halak is jönnek, testük színezüst,
Látják, kit égi csillag ígért.